Közösségi információs pont kialakítására nyert el közel száz millió forintot pályázaton a közelmúltban Újlőrincfalva önkormányzata. A fejlesztés keretében a modern közösségi tér, internetes szoba és könyvtár épül a településen.
– A könyvárunk egy rendkívül rossz állagú, régi vályogépületben volt mostanáig, amelynek tetőszerkezete is igen rossz állapotba került már — tudtuk meg Szebe Zsolttól, a község polgármesterétől.
– A beruházás keretében a útépítésre, járdafelújításra is sor kerül, sőt, két autóbuszöböl kialakítására is lehetőség nyílik. Mostanra már a munkálatok közel ötven százalékával végeztünk, a tervek szerint december 17-re a teljes beruházással végzünk.
Amint a polgármester elmondta, külön öröm számukra, hogy a Heves megyei Bródy Sándor könyvtár is segíti őket. Az intézmény vezetői keresték meg a települést, mivel lehetőségük van arra, hogy évente néhány kisebb könyvtárat támogassanak. Mivel különösen ritka manapság, hogy teljesen új könyvtár épüljön valahol, úgy döntöttek, hogy az újonnan épülő újlőrincfalvi intézmény teljes berendezését — polcokat, székeket, asztalokat — finanszírozzák. Az adomány előre láthatólag november elején érkezik meg Újlőrincfalvára.
Szoljon