Az adománygyűjtés a középvezetőknek is feladata

A Purdue University Libraries (Indiana) munkatársainak a bevezetője rögzíti, hogy az állami támogatás ma már nem elegendő a különböző projektek lebonyolítására és a szükséges fejlesztésekre. Az adománygyűjtés eleddig a dékán vagy a könyvtárigazgató feladata volt, azonban ma már a könyvtárosoknak és a levéltárosoknak is be kell kapcsolódniuk ebbe a munkába. Alig állnak használható jó módszerek vagy útmutatók a rendelkezésükre, és a képzésben is kevés teret kap a téma. A szerzők megosztják tapasztalataikat: a két esettanulmány jól illusztrálja az adománygyűjtés sikeréhez szükséges értékek, feladatok és stratégia hangsúlyozását, az adománygyűjtés céljait és annak hatását a könyvtárra és olvasóira.
– Az adományozóval való bánásmód és az elismerés fontos része a vele fenntartott jó kapcsolatnak: ennek köszönhetően máskor is fog adakozni.
– Az adományozó szereti tudni, hogy jól használták fel a pénzüket és értékelik is azt; a pozitív visszajelzés nyomán a jövőbeli fejlesztési tervek is érdekelhetik őt.
– A projekt végén érdemes a nyilvánosság előtt az elismerésnek és a köszönetnek hangot adni; így azoknak is jólesik a munkatársak hálája vagy köszönő levele, akik névtelenek szeretnek maradni.
– A jelentősebb adományok esetében érdemes az adományozóról elnevezni a projektet.
– Fontos a médiával való kapcsolat és az erre való felkészülés, stb. (ref.: Mulányi L.)

Hírforrás:
Humanus