Könyvtár, műterem és iskola a Dózsa György utcai villában

Kaposváron 1965-ben az egykori polgárházban avatták fel az ország első TIT-székházát, az ismeretterjesztés bázisát.
Bár a modern megyei könyvtárat csak 1952-ben hozták létre, az intézménynek akkor már évszázadosnál hosszabb múltja volt Somogyban. Főleg két főúr lendített sokat a könyvtár ügyén: négyezer kötetes adományával gróf Festetics Lajos 1816-ban, ezer ezüstforintos felajánlásával gróf Festetics László 1825-ben. 1828-ban már a Megyei Olvasótársaság is megalakult Kaposváron, amely a könyvtárral együtt és vele együttműködve próbálta kielégíteni a fejlődő mezőváros kulturális igényeit. A megyei ?olvasószobát? 1829-ben Döbrentei Gábor író és szerkesztő is meglátogatta, aki tapasztalatairól tudósítást közölt a Hasznos mulatságok című pesti ismeretterjesztő és irodalmi folyóiratban.
A vármegyei közgyűlés 1826-ban könyvvásárló bizottságot választott, amelynek Berzsenyi Dániel táblabíró is tagja volt. A Niklán élő Berzsenyi még betegen is buzgón látogatta a könyvtárat, nagy lelkierővel szinte kéthavonként vállalva a kaposvári kocsiút nehézségeit. Mindvégig kitartott a könyvtár mellett: utoljára 1836 januárjában, huszonhárom nappal a halála előtt látogatta meg a jeles intézményt. A költő 1832-től kezdve 134 kötetet kölcsönzött ki és vitt magával Kaposvárról a niklai egyedüllétbe.

Hírforrás:
Sonline