Digitális analfabetizmust eredményezhet az új kerettantervek bevezetése — olvasható egy informatikatanárokat tömörítő csoport felhívásában. Az informatikatanár szerzők a közleményben kitérnek rá, hogy a modell csúszásával kapcsolatban számos pedagógust megkérdeztek, de a kerettantervek megjelenésének szinte csak a tényét közölték. A tanárok szerint a pedagógusok béremelése egy tollvonással megadható, később ugyanúgy el is vonható, de a diákok, akik ebben az új rendszerben kezdik meg tanulmányaikat, orvosolhatatlanul magukon fogják viselni annak minden hibáját.
A tanárok úgy vélik, hogy az informatikaoktatás kerettantervi szabályozása digitális analfabetizmushoz vezethet, emiatt csökkenni fog a fiatalok álláshoz jutási esélye, az elhelyezkedőknél pedig a számítógéppel végzett munka hatékonysága. A hiányosságok pótlása a munkavállalók vagy a munkaadók részéről komoly anyagi ráfordítást kívánna, így gazdaságilag is kimutatható kárt okoz.
A 2012. elején megjelent Nemzeti Alaptanterv az informatika műveltségterületét kiemelten kezeli; a tanterv 1-12. osztályig határoz meg tartalmakat. A napokban megjelent kerettantervek a NAT-ban megjelenő tartalmakat tantárgyakhoz rendelik.
Index