Új szervezet védi a kulturális örökséget

A rövidesen megszűnő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) helyét a jogutódként létrehozandó Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ veszi át, amelybe október 31-én a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága is beolvad. Az új központ vezetője Cselovszki Zoltán lesz. L. Simon László kulturális államtitkár a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyitotta kulturális örökség napjait. A programsorozat keretében mintegy 200 település 800 helyszínén tartanak programot szombaton és vasárnap. L. Simon bejelentette, hogy 200 milliót fordítanak a művész mozik támogatására.
Az új örökségvédelmi központtól a kormányhivatalokhoz kerülnek a építésügyi és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági feladatok — ismertette az új örökségvédelmi rendszerről szóló, várhatóan a napokban megjelenő kormányrendeletet a kultúráért felelős államtitkár pénteken egy sajtóreggelin, az MTI kérdésére.
L. Simon László hozzátette: az örökségvédelmi törvény módosítása után is a szervezetnél maradnak a kulturális javakkal kapcsolatos hatósági ügyek, például a műtárgyak védetté nyilvánítása, kivitele, valamint a világörökségi funkciók, a határon túli örökség kezelése, a nemzetközi feladatok, a tudományos munka, az adat- és térképtárak, illetve a gyűjteményi funkciók.
Megmarad az Előadóművészeti Iroda is, de nem az örökségvédelmi központ részeként, hanem a Nemzeti Kulturális Alap igazgatóságához kapcsolva.
A következő hetekben felálló hivatal önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szervként, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felügyelete alatt fog működni a KÖH jelenlegi székházában és vezetőjével, Cselovszki Zoltánnal — mondta az államtitkár…

Hírforrás:
Magyar Hírlap