Az ELTE Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársa, Knapp Éva az Egyetemi Könyvtár történeti állományában azonosította Pázmány Péter pozsonyi magánkönyvtárának köteteit.
A Pázmány Péter pozsonyi magánkönyvtárából származó nyomtatványok kiszínezik a magyarországi XVII. századi könyvtártörténet egyik fehér foltját, s ennek révén elkészülhet a téma hiánypótló monografikus feltárása. A kötetek 1782 óta részei az állománynak. A Mária Terézia által feloszlatott (1773) jezsuita rend államosított könyvtárainak anyagából a tulajdonosi és válogatási joggal felruházott Egyetemi Könyvtár segédőre, a neves tudós, Kovachich Márton György ugyanis ebben az évben válogatta ki és szállíttatta az ekkor Budán működő Egyetemi Könyvtárba a pozsonyi jezsuita könyvtár véleménye szerint arra érdemes részét. Kovachich valószínűleg nem tudta, hogy a pozsonyi jezsuita kollégium könyvtárába 1637-ben beolvasztott Pázmány-könyvtár köteteiből is válogatott, mivel a nyomtatványokban nem szerepel az egykori tulajdonos, Pázmány Péter neve.
Magyar Nemzet Online