Kiadók a Google könyvkeresője ellen

A Literar Marchana, a Német Szövetségi Kulturális Tanács, írók és kiadók közös állásfoglalásban tiltakoztak a Google Books Search működése ellen. ‘A Google már 2004-ben a Google Library Project keretében megkezdte az amerikai könyvtárak állományának digitalizálását. Tette ezt anélkül, hogy ehhez előzetesen megszerezte volna a szerzők és a kiadók engedélyét. Még az öt legnagyobb amerikai kiadó és a Author’s Guild által indított per sem tántorította el a céget terve megvalósításától. A Google és az ellentábor tagjai tavaly október 28-án megállapodást kötöttek. A cél a perek lezárása volt. A Google eddig több mint 7 millió könyvet digitalizált, a program befejezésekor már összesen 15 millió beszkennelt mű lesz elérhető. Ezzel a vállalat a világtörténelem legnagyobb szerzői jogsértését követi el, hiszen gyakran meg sem kérdezi a kiadókat és az írókat. Csupán idén január 5 óta hozzáférhető az a lista, amely az eddig digitalizált alkotásokat tartalmazza, ez azonban közel sem teljes és folyamatosan frissítik’ — olvasható többek között a dokumentumban. A Literar Merchana, valamint német és svájci érdekvédelmi szervezetek attól tartanak, hogy a Google Európában is igyekszik megvalósítani a tengerentúlon már bevált gyakorlatot és folytatja az engedély nélküli szkenneléseket. Éppen ezért már vizsgálják annak lehetőségét, hogy miként kényszeríthetnék a vállalatot jogsértő magatartása abbahagyására. – F: jan. 21.

Régebbi hírforrás(ok): Sg.hu, link