Az összetett tünetegyüttesnek még a nevét sem döntötték el az orvosok, de máris ülőmunkát végzők vagy monoton ismétlődő mozdulatokkal dolgozók tízmilliói szenvednek tőle. Az ebbe a körbe sorolható, különféle izom- és vázrendszeri panaszokkal járó tünetegyüttest az orvosi szakirodalom több — az angol nevük kezdőbetűiből alkotott — rövidítéssel is említi, hol RSI-ként (repetitive strain vagy stress injury), hol CTD-ként (cumulative trauma disorder).
Az irodai dolgozók járványaként (is) emlegetett nyak-, váll- és felső végtagi nyavalyára a szervezet felmérése szerint az európai munkavállalók közel negyede — Magyarországon mintegy harmada — panaszkodik.
Sokszor azonban elég a józan paraszti ész is — idézi fel Mischinger Gábor egy általa szakértőként felkeresett üzemben történteket, ahol a gyártósor mellett ülő, apró alkatrészekért egy magasan lévő dobozba nyúlkáló munkásokon már azzal is sokat lehetett segíteni, hogy könyökmagasságba helyezték a tárolóedényeket. De nemcsak a figyelmetlen vagy a dolgozóikon spóroló vállalatvezetők, hanem maguk a veszélyeztetettek is sokat tehet(né)nek egészségi állapotuk javulásáért, ám a monoton munkafolyamatok közben a legtöbben eleinte rá se hederítenek az apró, baljós jelekre. Pedig sokszor elég lenne ötperces szünetet tartani, csukló- és karkörzéseket végezni, netán — fel sem állva — ülés közben rendszeresen kicsit mozgolódni, fejkörzéseket végezni. Az ilyesfajta mikroszünetekre ma már okostelefonokra tölthető alkalmazások is képesek — előre beállított időközönként — figyelmeztetni, a fejlettebbek akár vezénylik is a szükséges gyakorlatokat.
HVG (regisztrációval)