Dokumentumok 1989-ről — egy éven át

Az Index és a Nyílt Társadalom Archívum (OSA) közös projektje, mesélő, Rév István, az archívum igazgatója: — Az Indexszel közösen azt vállaltuk, hogy 2009 folyamán minden nap hozzáférhetővé teszünk olyan dokumentumokat, amelyek segítségével képet alkothatunk arról, hogy mi történt 1989-ben. Olyan dokumentumokat teszünk nyilvánossá, amelyek segítenek megérteni azt is, hogy miképpen kerültünk a jelenlegi helyzetbe. Fontos intézményekkel összefogva, illetve azok gyűjteményeit is felhasználva, mint az MTI, a Magyar Országos Levéltár, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, illetve azok gyűjteményeit is felhasználva, az Indexen minden egyes nap hozzáférhetővé teszünk egy dokumentumgyűjtemény válogatást, minden nap legalább hat különböző forrás felhasználásával. A teljes anyag, naponta hozzávetőlegesen háromszáz oldal pedig hozzáférhetővé válik az OSA Archívum, illetve bizonyos anyagok az MTI honlapján. – F: dec. 30.

Régebbi hírforrás(ok): Index, link