Matolcsy szerint felesleges informatikát tanítani a felnőttképzésben

Eltörölné a kötelező informatikaoktatást a felnőttképzésben Matolcsy György — számolt be a Magyar Nemzet kedden a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek beterjesztett törvénymódosító javaslatcsomag alapján. A lap emlékeztet, hogy az informatikai oktatás kötelezővé tételét még 2009 őszén fogadta el az akkori kormánytöbbség. A jogszabály alapján 2010 óta minden államilag támogatott, legalább 240 órás képzésen kötelező tananyag a digitális írástudás. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt fejjel az első szakma megszerzésére törekedő, sokszor tanulási nehézségekkel küzdő emberektől is megkövetelik az informatikai ismeretek elsajátítását, és például a kosárfonó szakmához tudni kell Excel-táblázatot készíteni — írta a Magyar Nemzet.

Hírforrás:
HVG