‘Könyvbeszéd’ — az amerikai gyerekkönyvtárosok tananyagából. A könyvtáros is ismerje a kínálatot

…Egy másik fontos megtanulandó készség az, hogyan beszélünk gyerekekkel egy adott könyvről, illetve ennek műfaja, ami angolul booktalking (kb. könyvbeszéd, könyvelemzés) névre hallgat. Ebben javaslatot teszünk arra, hogy mit olvasson a gyermek, de inkább egy vagy két adott könyvet helyezünk előtérbe. Az informális könyvbeszéd általában egy-két perces, és a könyvtáros egyszerre egy olvasóval beszélget, vagy a tájékoztatásnál, vagy a polcok mellett, ha éppen akkor derült ki, hogy a keresett könyvet valaki más már kikölcsönzte. A hatásos, rövid könyvbeszéd mindössze egy-két mondatos cselekményösszefoglalót vagy könyvismertetést tartalmaz, és az olvasó érdeklődését azonnal felkelti. A hosszabb, formális könyvbeszélgetések fél vagy háromnegyed órán át, több olvasó számára mutatnak be több könyvet, ezeket általában programszerűen előre tervezik és vagy a könyvtárban, vagy a helyi iskolában tartják. Az óra egyik feladata természetesen a rövid és hosszú könyvbeszéd tartása közösen olvasott könyvekről. A hallgatók arra készülnek, hogy hogy legfeljebb öt percet tudjanak beszélni egy adott könyvről, de ne meséljék el a tartalmát, hanem ‘adják el’, vagyis keltsenek érdeklődést. Az egyes diákok által tartott könyvbeszédeket aztán közösen megvitatják és elemzik, a hatásos elemeket és általánosan használható formákat, ötleteket egy közös listán összegyűjtik.
— Hajnal Ward Judit előadásában két hete elmondta, hogy a gyerekkönyvtárosnak a gyerekek által olvasott könyvek széles palettáját kell ismernie ahhoz, hogy ajánlani tudjon. Nem csak hagyományos témákban, hanem pl. a lányos fiúk, ‘csajos’ könyvek kedvelői, szorongó gyerekek, bántalmazott gyerekek stb. érdeklődése esetén is. Ha ezeket a vonatkozó könyveket a gyerekkönyvtáros nem olvassa, aligha tudja érvekkel ajánlani — esetleg nem ajánlani. A hasonló magyar ajánló link még nem ennyire cizellált, egyben frissítésre is szorul.(MG)

Hírforrás:
Könyv Könyvtár Könyvtáros, 2010. nov.