A gyerekek készek rá, hogy e-könyveket olvassanak, ám a szüleik nincsenek oda az új lehetőségért — derült ki egy amerikai könyvkiadó által megrendelt közvélemény-kutatásból. A Harrison közvélemény-kutató cég a Scholastic kiadóvállalat megbízásából 1045 gyereket és ugyanennyi szülőt kérdezett meg a témában.
A 9-17 év közötti korosztályban tízből hat válaszadó állította, hogy szívesen olvasna Kindle vagy iPad jellegű digitális olvasókon könyveket. Azt már csak háromból egy mondta, hogy ezzel a formátummal a maga szórakoztatására többet is olvasna.
A szülők körében eltérő kép mutatkozott: csupán hat százalékuknak volt e-könyv olvasója, 16 százalék mondta, hogy a következő egy év során be akar szerezni egy ilyen eszközt, de 76 százaléknak esze ágában sincs, hogy vegyen.
Prím