Lektűrt, horrort kínál a könyvsikerkölcsönző — lefölözi-e a könyvtári forgalmat?

A pesti Kálvin téren megnyílott az Első Magyar Könyvsiker Kölcsönző. Ez már önmagában érdekes, úgy meg pláne, hogy a még Európában is egyedülálló kezdeményezés nem a könyvesszakmából jött: a vállalkozást egy növényvédőszer-nagykereskedő (és leánya) jegyzi.
Sipos Lászlót évek óta rágta egy dilemma: a frissen kiadott, nagy érdeklődésre számot tartó könyvek a boltban túlságosan drágák, a könyvtárakban viszont csak hónapok múlva bukkannak fel, és többnyire akkor is várni kell rájuk. Nagyjából két hete aztán átvágta a gordiuszi csomót: nyitott egy üzletet, ahol az új sikerkönyveket/könyvsikereket azonnal hozzáférhetővé tette, kvázi-könyvtári rendszerben. A konstrukció veleje, hogy az ember bemegy az üzletbe, ott az aktuális bolti áron megveszi az áhított kötetet, aztán vagy megtartja, vagy visszaviszi. Ha az utóbbi mellett dönt, akkor a könyv árának nagy részét visszakapja, tulajdonképpen csak egyfajta kölcsönzési díjat fizet: nyolc napon innen 500 forintot, azon túl, de legfeljebb tizenöt napig 900 forintot (az 5000 forintnál drágább kiadványok esetében 1300 forintot). Firkálni, szamárfület hajtogatni persze tilos, és a tizenöt nap eltelte után sem veszik vissza a köteteket.

Hírforrás:
Népszabadság