Fejlesztik a könyvtárt — Hegyfalu

Hegyfalu település önkormányzata mint fenntartó, továbbá a Művelődési Ház és Könyvtár csatlakozott a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi könyvtár kezdeményezéséhez; több más (elsősorban városi) könyvtárral együtt konzorciumot hoztak létre a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett pályázaton való részvételhez. A konzorcium több mint 86 millió forintos támogatást nyert a Vas megye könyvtárai formális és informális tanulást támogató szolgáltatásainak összehangolt fejlesztése című pályázaton.
A hegyfalui bibliotéka akadálymentesített honlapra, webes felületen elérthető könyvtári állományra, helyi, az olvasást, művelődést, tanulást támogató programokra és eszközfejlesztésre pályázott. Ezenkívül részt vesznek a Berzsenyi Dániel Könyvtár által szervezett, akkreditált képzésben, és olvasótábor szervezésével is próbálkoznak. A községben és a körzetében kívánják az élményszerű olvasást népszerűsíteni a 10-18 éves korosztály és az időskorúak körében.

Hírforrás:
Vas Népe