Tanulni — információt befogadni — ugyanúgy képesek az utcán, szórakozóhelyeken, kulturális központokban, mint a múzeumokban, a könyvtárakban vagy az iskolákban. Különféle médiafolyamokban élnek, emiatt is kísérleteznek a Dél-Kaliforniai Egyetem filmművészeti tanszékén különféle interaktív médiaprogramokkal. A tanórák közben például különleges szerepet osztanak az egyik diákra: ő lesz a google jockey-nak is nevezett információfelelős, az óra folyamán négy óriásképernyőn ő helyezi el folyamatosan azokat az extra tartalmakat, oldalakat, videókat, amikkel a tanár vagy az előadó által elmondottak extra mélységet nyernek. A másik ötlet az úgynevezett backchannelling: ha már a diákok úgyis beszélgetnek — pontosabban chatelnek — egymással óra közben, akkor ezt publikusan is tehetnék, az órai anyagról. Balsamo szerint elkerülhetetlen volt, hogy a kezdeti időszakban a diákok fellázadjanak az ötlet ellen és mindenről beszéljenek, csak éppen az órai anyagról nem — ha azonban van türelmünk, hosszú hónapok múltával eltűnik a zaj, és csak a hasznos kommunikáció marad.
Ami pedig a fiatalokat illeti, mondja Sayers, nem tudnak megfelelően keresni a neten, ugyanis nem tudják átlátni és kiértékelni a visszakapott információkat. A sok információ ugyanis nem jelenti azt, hogy minden egyes visszakapott adat hasznosítható és minőségi is lenne egyben. A fiatalok nem tudják pontosan, hogy mely források megbízhatóak és melyek nem. Ha azt gondolnánk, hogy gyermekeink kábelek tömkelegében élő és lüktető digitális bennszülöttek, akkor legtöbbjük esetében azt kell mondanunk: rossz szögből nézzük őket.
HVG