A mobiltelefonok legújabb generációjának ilyen mértékű okosodása több, önmagában nem új dolog összeházasításának és persze miniatürizálásának köszönhető. E készülékekben a műholdas helymeghatározó, a néhány méteres pontossággal működő GPS mellett van már iránytű, gyorsulásmérő és dőlésérzékelő is. Ezek révén a telefon nemcsak azt tudja, hol van, hanem azt is, hogy merre néz a kamera, attól függően, hogyan tartja vagy fordítja el a gazdája. Az új technika angol neve, az augmented reality (AR) hol kibővített, hol kiterjesztett valóságként magyarítódik. Az osztrák Mobilizy cég Wikitude nevű, lényegében útikönyvpótló programja – mint a neve is utal rá – elsősorban a Wikipedia internetes enciklopédia bejegyzéseire épít, mivel ott egyre több címszóhoz tartoznak földrajzi koordináták. A mobil kijelzőjén megjelenik, melyik épületet, melyik hegycsúcsot látjuk, és akár rövid szöveges kiegészítés is olvasható hozzá. A Wikitude felhasználói maguk is betáplálhatják, mit tartanak fontosnak, de a szoftverbe felvették egy étterem-értékelő internetes portál, a Qype adatait is. Így kerül például a bevezetőben említett budapesti mobiltelefonos látképre is az uszoda, a pályaudvar vagy a cukrászda.
Related Posts
Csökkenhet Magyarországon is az e-könyvek áfája?
- KIT Hírlevél
- April 8, 2015
Korábbi cikkünkben leírtuk, hogy az EU Bírósága szerint jogilag az e-könyvek nem számítanak könyveknek, ezért nem is vonatkozhat rájuk az alacsonyabb áfa. Szerencsére ezzel nem […]
Kommunikációs deficit – A torrentezést inkább a jobb hozzáférés hajtja, mintsem az ingyenes hozzájutás lehetősége
- KIT Hírlevél
- November 15, 2017
Az illegális tartalmak ingyenes letöltése sokkal inkább a gyors és egyszerű hozzáférés, mintsem az ingyenesség miatt olyan népszerű a fiatalok körében, ugyanakkor az sem utolsó […]
Könyvpalota a régi debreceni megyeiben?
- KIT Hírlevél
- December 12, 2007
Kósa Lajos polgármester a könyvszemle megnyitóján jelentette be, hogy a régi megyei könyvtár épületére még az idén kiírják a pályázatot, de a Piac utcai épület […]