Julia Middleton felosztásában háromfajta ember létezik: a levélemberek, akik csak a leveleket veszik észre; a faemberek, akik a leveleket és a fákat egyaránt meglátják; és az erdőemberek, akik átlátják, hogy az erdő levelekből és fákból áll össze, sőt, azt is, hogy számtalan különböző erdő van. A Hatáskörön túl című könyv szerzője úgy gondolja, a mai világban erdőember típusú vezetőkre van szükség, akik korlátaikon túllépve, összefogva valódi változásokat indíthatnak el.
Az írónő szerint a vezetés összefüggésben lehet az alázattal is /alázat = lehajlás a gyengébbhez — M.G./, ami még az igazgatótanácsokban helyet foglaló emberek esetében is fontos lenne. Az elmúlt év ékes bizonyítéka volt annak, hogy az alázat hiánya a legfelső vezetői körökben – illetve ennek folyományaként az, hogy ezek a vezetők képtelenek figyelmesen végighallgatni másokat – sok bukásban játszott szerepet, miközben az ‘erősségek’ egyik napról a másikra ‘gyengeségekké’ váltak – írja a bevezetőben. Továbbá elég bátornak kell lennie ahhoz is, hogy kilépjen a saját kereteiből, az általa nem ismert dolgokról kérdéseket tegyen fel másoknak, és hogy merjen hibázni vagy a hibáival együtt élni. Túl sokan maradnak a saját belső köreikben, és nem fogják a kívülről érkező üzeneteket.
Nálunk szinte hagyománya van a kifogáskeresésnek a dolgok megvalósítása helyett. Julia Middleton azt mondta: többször járt Magyarországon, valóban sok a frusztráció, de úgy véli, mi túl sokat is beszélünk róla. Véleménye szerint a frusztráció globális, és nem magyar sajátosság. Kiss Ulrich tapasztalatait összegezve ehhez annyit tett hozzá: nem igaz, hogy itthon semmit sem lehet csinálni, csak a hozzáállást kell megváltoztatni.
HVG