A december közepére megjelenő 2003/12-es TMT-ből: Sajó Andrea az információ- és tudásmenedzsment elemek könyvtári integrálásáról ír. A cikk egyik erőssége, hogy ténylegesen az igényekből indul ki, s erre építi a szolgáltatásokat, ellentétben azzal a gyakorlattal, amely a meglévő szolgáltatásokhoz keresi a használókat. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a vállalati könyvtárakat könnyen be lehet zárni, törvény nem ír elő vállalati könyvtári szolgáltatást. Mintha a szakmából is kiszorultak volna: sem a MITS, sem a 2002-2007-es könyvtárügyi stratégia nem számol velük, még csak említés sincs róluk(!). A vállalati könyvtárak léte tehát ténylegesen a használók által meghatározott minőségen múlik. (A közkönyvtárakra a szolgáltatásfenntartási kényszer miatt is kisebb fejlesztési kényszer hárul, s ennek ellenére csökken a számuk. Így komoly kérdéseket vet fel a vonatkozó törvény haszna, minősége, szakmaisága is.) A megmaradó vállalati könyvtárak a belső innováció hatására maradnak meg, melyért döntően a könyvtárvezető személyes képességei a “felelősek”. Érdemes vizsgálni tehát “best practice”-üket, azaz legjobb gyakorlatukat. Az intranet vagy tudásportál, illetve a speciális szolgáltatások szakaszcímei alatt a közkönyvtári gyakorlat számára is figyelemre méltó példák olvashatók. (ism.: MG)
Related Posts
Stopszó a KIT-ben: állománygyarapítás
- KIT Hírlevél
- May 4, 2011
Előző számunkban jeleztük, hogy a ‘népszerű’ szó használatát lehetőség szerint kerüljük a KIT-ben. Másik ilyen kifejezés az ‘állománygyarapítás’. Ugyanis erős mellékzöngéje, hogy a (könyvtári) állományt […]
Menő mozi- és TV-műsorokat kínálnak a könyvtárak – streaming (olvasóink szavazatára)
- KIT Hírlevél
- April 17, 2024
A streaming platformok meghatározó időt foglalnak el a szabadidőnkből. Az amerikaiak átlag napi(!) 3 órát töltenek el különböző streaming szolgáltatásokkal. 99 százalékuknak legalább egy platformra […]
Angol közkönyvtári eredmények és célok 2013-ra
- KIT Hírlevél
- March 10, 2004
A Framework for the future címet viselő közkönyvtári stratégia szerint a kisbabákra már egy éves koruk előtt számítanak szüleikkel együtt a könyvtárban; mindenkinek garantálják, hogy […]