Bár a Jupiter Research legfrissebb kutatásainak eredményeiből az tűnik ki, hogy az online tartalmak értékesítése még mindig gyerekcipőben jár Európában, az előrejelzések számottevő növekedést prognosztizálnak az elkövetkező négy évben. A piackutató szerint 2003-ban az európaiak alig 9%-a fog online tartalmakat és szolgáltatásokat vásárolni, és ennek eredményeképpen az iparág 693 millió euró bevételre fog szert tenni. Ez az arány azonban 2007-re várhatóan 23 százalékkal fog emelkedni, és ennek nyomán a bevételek összege a 3,2 milliárd eurót is elérheti. 2003-ban a fogyasztók által elköltött összeg 21%-áért olyan szolgáltatások lesznek felelősek, mint a prémium e-mail, az e-képeslapok küldése, az SMS üzenetküldés, a webhosting és az antivírus szoftver. A szöveges és képi tartalmak (pl. hírek) 13%-ot, a multimédiás tartalmak pedig 23%-ot fognak képviselni. A felnőtt tartalmak az elköltött összeg 43%-áért lesznek felelősek. A Jupiter előrejelzése szerint azonban 2007-re már a szélessávú elérés térhódítását kísérő multimédiás tartalmak veszik át a vezető helyet 50 százalékkal, megelőzve a 25%-ot elérő szöveges és képi szolgáltatásokat. Négy év múlva már a felnőtt tartalmak sem tartoznak majd a legfontosabb bevételserkentők közé: a fogyasztók által elköltött összegnek ekkorra már csak a negyedét fogják kitenni.
Related Posts
Így takarékoskodhatunk a tintapatronnal – Garamond
- KIT Hírlevél
- April 2, 2014
Suvir Mirchandani 14 éves, középiskolába jár Pittsburghben. Elindult egy iskolai tudományos versenyen, a pályázatáról pedig már a CNN gazdasági rovata is beszámolt. Iskolai dokumentációkon bizonyította […]
Értelmiségi – könyvtárosként
- KIT Hírlevél
- April 10, 2019
Értelmiségi: aki tud, tudni akar, tudását át akarja adni. Van más, hivatalos definíció, de ez áll közel hozzám. Lépéseiben: 1. Tanult, azaz tett már le […]
Helykeresőt kapott a magyar Google
- KIT Hírlevél
- November 10, 2010
Az internetes vállalat közleménye szerint 40 országban indul el a Helykereső (Local search) lokalizált, vagyis helyi nyelven szolgáltatott változata, ami mostantól a Google.hu-n is fokozatosan […]