Ideje kezelni a munkát mérgező érzelmeket!

“Time to treat toxic emotions at work”, Peter Frost könyve. Szervezeti méregforrások lehetnek: a felettes, a munkatársak, illetve az ügyfelek [olvasók]. Közülük legveszélyesebb a felettes; a szervezetben ugyanis “fejétől bűzlik a hal” — mondja Frost. A jó főnök tudja, hogy a munkával járó, és a vezetésből szükségszerűen adódó méreganyagokat “fel kell itatni”. A menedzser képességei között tehát lennie kell méregkezelési ismeretnek is, amely szoros kapcsolatban áll az érzelmi intelligenciával, empátiával. Amelyik felettes ebből kevéssel rendelkezik, azzal nemigen tud mit kezdeni a beosztott. Gyakran az ilyen felettes felettese is érdekelt — legalábbis hallgatólagosan — a helyzet fenntartásában (vö. a büdös hal esetével), annak ellenére, hogy az ilyen helyzet — a munkatársak frusztráltság miatti alacsony teljesítménye miatt — gyakran kihat a szervezet teljesítőképességére is. A szerzővel az interjút Mallory Stark készítette, aki mellesleg a Harward Business School Baker Könyvtárának szervezeti kérdésekre specializálódott üzleti információs könyvtárosa.
— A szerző által vázolt paradox helyzetet Maurice B. Line is megírta a De mit tegyünk a főnökkel? c. cikkében. Magyarul pl.: link

Régebbi hírforrás(ok): Harvard Business School Working Knowledge Weekly Update, 2003. márc. 10., link