2026. január 20-án továbbítottam link a Katalist levelezőlistára egy ismerősöm általam megválaszolni nem tudott kérdését az OSZK olvasóinak megfogyatkozásáról. A válaszadók egyöntetű kérése volt, hogy összefoglalómban ne legyen beazonosítható a személyük és a munkahelyük. A rövidített, összegzett válasz – ahogyan mondani szokták – nem feltétlenül egyezik a KIT álláspontjával:
30 éve nehezebb volt kutatni a fiatalok tömege miatt. “Aranykor volt (részleteiben ld.: Nagy Attila, W. Péterfi Rita: Nemzeti Könyvtár és / vagy nemzeti tanulószoba? 3K, 1997. link ). Ha nem ment oda az ember nyitásra 2000 körül, akkor nem kapott helyszámot: minden nap teltház volt”. Akkoriban a leggyakrabban használt szolgáltatások a katalógusok, a helyben olvasás és a kézikönyvtár volt.
Az OSZK gyakorlatilag nem tudta felvenni a versenyt a látogatók megváltozott tájékozódási szokásaival. Ugyanakkor a minőségi tanulóhely továbbra is kimondottan népszerű a felsőoktatási hallgatók körében, Magyarországon és külföldön egyaránt, különösen a vizsgaidőszakokban. Persze, maradt az OSZK-ban mindenre elszánt olvasóból néhány – évről évre egyre kevesebb -, akik vagy megszokásból nem váltanak, vagy a mikrofilmen, máshol nem hozzáférhető sajtóanyaggal dolgoznak, vagy a különgyűjtemények dokumentumait kutatják.
A kérdésben említett jelenség fő okai, fontossági sorrendben:
1. Gyakori vélekedés szerint az egyetemisták informálódási szokása megváltozott: egyre inkább az internet felé fordulnak.
2. Az OSZK félreesőbb helyen van, mint a többi lehetséges könyvtári tanulási helyszín.
3. Az OSZK “botrányos alulfinanszírozottságáról ma már csak az nem tud, aki nem akar róla tudni”. A kötelespéldányokat saját maga számára sem tudja időben szolgáltatás céljára feldolgozni. A késés akár fél évnél is több lehet. Ez rontja az intézmény vonzerejét.
4. Az olvasótermekben télen nem megfelelő a hőmérséklet a korszerűtlen a fűtési rendszer miatt.
5. Bár így nincs kimondva, de az OSZK alapvetően a megőrzésre, nem pedig a felhasználókra összpontosít.
Az OSZK helyett több szempontból is előnyösebb a FSZEK használata, pl.:
1. Rögtön elérhetőek, és hazavihetőek a szakkönyvek jó része (Az OSZK-ban egy órát kell várni ahhoz, hogy egy egyetemista megkapjon egyszerre legfeljebb 5 db könyvet, amit csak helyben használhat. Ugyanezeket a könyveket, sőt többet az ember a FSZEK-ben leveszi a polcról, és otthon hetekig olvassa.)
2. A FSZEK-ben többfajta angol és magyar nyelvű, kereshető szövegű adatbázis van, amelyek részben távolról is használhatóak. (Az OSZK honlapján feltüntetett adatbázisok egy része lejárt előfizetésű, más része csak nagyon szűk témára – könyvtártudomány – koncentrál. Persze vannak az itt is jó adatbázisok, pl. a JSTOR.).
KIT-összeállítás