Miért nem újul meg egy intézmény egyetlen összevonástól / kinevezéstől?

Mitől működik maga a kulturális intézmény? A válasz, amit a magyar gyakorlat ad – csatoljuk, cseréljük le a vezetőjét, vonjuk össze valamivel -, a legdrágább válaszok egyike, éppen azért, mert ingyenesnek látszik. Az összevonás a 2020-as évek magyar államigazgatásában már politikai nyelv volt: ezen a nyelven közölte a politika, hogy cselekszik. (…) Ezért gyanakodjunk mindenre, ami egyetlen szervezeti formában kínálja a megváltást: a forma a legjobb esetben is csak keret, amelyben a munka vagy megtörténik, vagy nem.

A vezérillúziónak az átszervezés csak az egyik fele. A másik a kinevezés: az a feltevés, hogy a szakma legjobbja lesz a szakma legjobb vezetője. Politikailag ez is tökéletes döntés – és nem is alaptalan: a szakmáját kiválóan ismerő vezető sok mindent lát, amit egy kívülről érkezett menedzser sosem venne észre. A gond ott kezdődik, hogy a kinevezéssel a feladat is kicserélődik. Aki eddig azért felelt, hogy egy előadás jó legyen, ezután azért felel, hogy háromszáz ember munkája évekre kiszámítható legyen. A kettőt ugyanaz a név köti össze – a napi munka semmiben nem hasonlít.

És van egy mélyebb ok is, amiért a vezetőcsere önmagában keveset ér. Michael Lipsky klasszikus vizsgálata mutatta meg, hogy a közszolgáltatások valósága nem a vezetői emeleten dől el, hanem a földszinten: a múzeumpedagógus, a szervező, a próbateremben álló művészeti vezető napi apró döntései teszik ki azt, amit a polgár az intézményből ténylegesen megtapasztal. Ezek a döntések nem programozhatók felülről, mert a munka természete mérlegelést kíván. A vezércsere ezt a szintet el sem éri, és azt a réteget sem, amelyen a változás valójában átmegy: a középvezetőkét, akik a felső szándékot napi munkává fordítják – vagy nem. Mert az intézmény ott változik meg, ahol a munkatársak másképp kezdenek dolgozni – vagy nem változik meg. Végső soron a szervezetet emberek működtetik. Ezért lehet egy intézményt kettévágni, összevonni, átnevezni úgy, hogy közben minden pontosan ugyanúgy megy tovább – és ezért lehet egy intézményt a szervezeti ábra érintése nélkül újjáépíteni.