Az országban nyolc olyan könyvtárat tartanak számon, amely egykori zsinagógában, vagy annak helyén létesült épületben működik. Ezen intézmények képviselői tavaly döntöttek egy baráti-szakmai társaság megalapítása mellett, idén pedig Baján, az Ady Endre Városi Könyvtárban tartották meg második találkozójukat, szeptember 28-án.
Szentes, Jászberény, Nagytétény, Tiszakécske, Szigetvár, Mohács és a délvidéki Bácstopolya könyvtárosai adtak egymásnak találkozót a bajai zsinagógában (a paksi intézmény ezúttal nem tudta képviselni magát). – Olyan intézményekből jöttek kollégák, amelyek egykori zsinagógákban vagy azok helyén létesült épületekben tevékenykednek. Tavaly nagyon sikeres volt az első ilyen jellegű találkozónk, ezért jelentkeztünk, hogy idén mi leszünk a házigazdák. Igyekszünk bemutatni az intézményünket a vendégeinknek – tájékoztatta lapunkat Zalavári László, a bajai Ady Endre Városi Könyvtár igazgatója.
A zsinagóga könyvtárak szorosabb összefonódásának ötlete Szekeres Dancsó Mónikától származik: a Szentesi Városi Könyvtár igazgatója lapunknak felidézte: egy paksi zöld könyvtári szakmai nap adta hozzá az inspirációt. – A kapcsolattartás mindig is működött valamilyen szinten, ez a szerveződés azonban nyitottabbá tett minket egymás felé. Létrehoztunk egy levelezőlistát, és a személyes találkozásokat is igyekszünk rendszeressé tenni. A zsinagóga jelleg egyfajta méltóságot kölcsönöz a mindennapi munkának. Szentesen már közel nyolcvan éve van hivatalos városi könyvtár, előtte különféle könyvgyűjtemények működtek. 1998 szeptemberében költözött be a felnőtt részleg a könyvtári célokra felújított zsinagóga épületbe, amit a város lakossága még mindig egy kis ékszerdoboznak tart. Magunk is úgy gondoljuk, hogy ez a patinás épület megköveteli azt a kultúratámogató hozzáállást, amit végzünk a mindennapokban – mondta a könyvtárvezető. Hozzátette: a Csongrád-Csanád megyében található, 24,5 ezer lakosú Szentesen a lakosság kb. 11 százaléka beiratkozott könyvtári olvasó, hozva ezzel az országos átlagot.
Baja Hangja