Akik valaha is vettek részt szabadtéri eseményen a bajai Ady Endre Városi Könyvtár link (egykori zsinagóga) udvarán, jól ismerhetik a nagy diófát, amely központi szereplője minden rendezvényen, hiszen biztosítja a színpad és a nézőtér árnyékolását. Az idei aszályos nyár azonban őt sem kímélte: olyan aggasztó tüneteket kezdett mutatni, amelyek kérdésessé tették a további létét. A könyvtár közössége azonban ebbe nem nyugodott bele: szakemberrel mérette fel a fa állapotát, hogy mindent meg tudjanak tenni a megtartása érdekében.
Példamutató, hogy egy idős, de a betegség jeleit mutató fától nem megszabadulni akarnak, hanem a megtartására, gyógyítására törekednek: ezt teszi a bajai Ady Endre Városi Könyvtár közössége. A zsinagóga udvarán álló terebélyes diófa sokak kedvence, árnyékában az intézmény rendszeresen szervez szabadtéri eseményeket. Reiner Rita kertészeti projektvezető a törzs 100 cm-es magasságában mérte meg a körméretet (176 cm), amelynek alapján egy applikáció segítségével megállapította: a diófa – bár a könyvtárudvar faállománya nem védett – jó élőhelyi adottságokkal rendelkezik, jelentős városképi környezetben áll, 25-50 százalék közöttre becsülhető a koronavesztesége, és közelíti a maximális élettartamát. Egyébként az életkora 168 év (tehát 1858-ban ültették, nyolc évvel a zsinagóga megépítése után), eszmei értéke pedig mintegy 33 millió forint – ez az ökológiai szolgáltatás értéke, forintban kifejezve.
Baja Hangja