Sem a vízügy, sem a mezőgazdaság nem tartotta sajátjának a vízvisszatartást az utóbbi évtizedekben. Eredmény: kiszárad(t) Magyarország jelentős része (vö.: link ). Az építészmérnöki karon az utóbbi évekig nem volt szempont az energetika. Így épülhettek tetszetős, de energiahatékonyság szempontjából csapnivaló (könyvtár)épületek is. Melyek állandó költségráfordításai az elodázhatatlan innovációktól veszik el a forrásokat.
Úgy tűnik tehát – gyakran kellemetlenek is -, hogy a korábbinál is nagyobb szükség van az interdiszciplináris (szakterületek közötti, azokat összekötő) tudásokra, szakemberekre. Így merül fel az is, hogy vajon mi a könyvtári tevékenység tárgya és célja. Azt már rég tudjuk, hogy nem csak a könyvek gyűjtése, feldolgozása, kínálata és megőrzése. Ez halljuk minden szakmai rendezvény mantrái között.
Ha a könyvtári rendszert a társadalom információs-tudományos-kulturális, közösségi és rekreációs szolgáltatójaként illetve helyszíneként határozzuk meg, mely a szerteágazó igényeket szolgál, akkor adja magát, hogy ahhoz mindenki számára egyenlő hozzáféréssel kell bírnia. S mivel a célcsoport igényei szerteágazóak, a könyvtáros pedig nincs ezek mindegyikére kiképezve, továbbá kapacitása is korlátos, a működést szinergiákra törekedve kell végeznie, együttműködve az egyező részcélokat szolgáló intézményekkel, érdekcsoportokkal. Aminek alapja, hogy gondolkodásának horizontját is eszerint szélesíti (igen: az évtizedek óta mantrázott holisztikus szemlélet…).
Ez a megfontolás “A könyvtárügy megerősítése és társadalmi szerepvállalásának stratégiája, 2026. (első lépcső: “Indulás”)” dokumentum egyik sarokpontja. Ami persze nem új, hiszen ismerjük: “Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”, ám most már halaszthatatlan, hogy az ismeret megvalósításba csapjon át. (MG)