A kecskeméti vándorgyűlés nyitóplenárisának egyik csúcspontja volt a Katona József Könyvtár kórusának előpenderülése és előadása. Bár nem ez volt az egyetlen zenei betét, de – mint azt Virág Barnabástól (aki kórusvezető és igazgatóhelyettes) a KIT megtudta – egyben közösségépítő műhely is. OK, ezt mondani könnyű. De mi is van a háttérben?
Az intézmény névadója születésének évfordulójához kapcsolódó hagyományos munkatársi ünnepségen, 11 éve a Bánk bán opera “Szép örömkönny ragyogása” kezdetű részlet előadására kértem fel néhány kollégámat – kezdi Barnabás. Az alkalmi produkció sikere és a közös éneklés öröme olyan lelkesedést váltott ki, hogy hamarosan rendszeressé váltak a próbák, majd még ugyanazon év decemberében – a szintén kezdeményezésemre elindított Kórusok délutánja programon – a nyilvánosság előtt is bemutatkozott az énekkar. Az induláskor még 14-16 fős női karként működő együttes első éveiben elsősorban a könyvtárhoz kötődő eseményeken szerepelt: énekelt egy kolléganő esküvőjén, valamint egy, az intézményhez ezer szállal kötődő kecskeméti grafikus kiállításának megnyitóján. 2022 januárjától már vegyeskar vagyunk.
Az igazgatóhelyettes kitér a szervezeti kultúra alakítására is:
– A munkatársak közel egynegyede tagja a kórusnak, így a próbákon olyan kollégák is rendszeresen találkoznak, akik munkájuk során egyébként ritkán kerülnek kapcsolatba egymással. A közös felkészülés, az egymásra figyelés és az együtt megélt sikerélmények erősítik a szervezeten belüli kapcsolatokat, növelik az összetartozás érzését, és kedvezően hatnak a munkahelyi légkörre is.
A kórus működését az intézmény vezetése a kezdetektől támogatja. Ennek fontos mérföldköve volt, hogy 2024 januárjától a kollektív szerződés is rögzíti: a próbák – a munkahelyi tornához hasonlóan – a mentális egészség megőrzését szolgáló tevékenységként munkaidőben is látogathatók. A közös éneklés jótékony hatásait számos tudományos kutatás is igazolja.
Dr. Asztalos Andrea kutatása szerint a kóruséneklés javítja a hangulatot, csökkenti a stresszt és a szorongást, erősíti a kommunikációs készségeket és a társas kapcsolatokat, növeli az önbizalmat és a szubjektív jóllétet, miközben kedvező élettani hatásokkal is jár.
Dr. Freund Tamás neurobiológus szerint pedig: a művészeti tevékenységben való aktív részvétel – így a kóruséneklés – pozitív élettani hatásait a sportolás vagy egy jelentős tudományos siker által kiváltott örömérzettel állította párhuzamba. Megfogalmazása szerint: “A katartikus művészeti élmények dopamint szabadítanak fel a nucleus accumbensben: az öröm és kielégültség érzésének kimeríthetetlen, olcsó és egészséges forrását.”
– Ízelítő a kórus egyik fellépéséből: link
Virág Barnabás