A nemrég elhunyt Hegyközi Ilonával beszélgetve egyszer a Könyvtártudományi Szakkönyvtár gyűjtőköre került szóba. Nekem, akkori hallgatónak felvetette az akkor még nem így nevezett – hosszú farok jelenséget. Rá emlékezve – a MI segítségével – összegyűjtöttem az információeloszlásara vonatkozó, ma talán még időszerűbb megközelítéseket.
1. Bradford törvénye (Bradford’s Law of Scattering) – Samuel C. Bradford 1934-ben figyelte meg, hogy egy adott témára vonatkozó szakirodalom nem egyenletesen oszlik el. A modell szerint: van egy mag (core): néhány folyóirat adja a releváns cikkek nagy részét. Ezt követi egy második zóna: több folyóirat, ugyanannyi releváns cikkel, majd egy harmadik zóna: nagyon sok folyóirat, amelyek egyenként csak egy-két releváns közleményt tartalmaznak. Ez lett a Bradford-eloszlás.
2. A “hosszú farok” (Long Tail) Chris Anderson 2004-es elméletében a legismertebb források adják a legtöbb információt. De a ritkán használt források összessége legalább akkora értéket képviselhet, éppen ezekben találhatók a különleges, váratlan vagy egyedi információk. Ez az internetes keresés és a digitális könyvtárak korában különösen fontossá vált.
3. “Weak signals” (gyenge jelek) a stratégiai előrejelzésben Igor Ansoff nyomán az igazán új trendek nem a vezető folyóiratokban jelennek meg először, hanem periférikus publikációkban, konferenciákon, niche szaklapokban, szabadalmakban, szürke irodalomban.
4. A “szürke irodalom” (gray literature) szerepe a könyvtár- és információtudományban régóta ismert, hogy a jelentések, műszaki beszámolók, doktori értekezések, konferenciaanyagok, intézményi kiadványok olyan információkat tartalmazhat, amelyek soha nem jutnak el a nagy folyóiratokba.
5. A kreatív tudományos felfedezés kapcsán egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy az újszerű tudományos felismerések gyakran a távoli tudásterületek összekapcsolásából születnek, ld. pl. a knowledge recombination, bisociation (Arthur Koestler, szül. Kösztler), structural holes (Ronald Stuart Burt) fogalmait. Az ötlet lényege: aki csak a “magfolyóiratokat” olvassa, többnyire ugyanazokhoz a következtetésekhez jut, mint mindenki más. A periférikus források összekapcsolása viszont olyan kapcsolatokat tárhat fel, amelyeket mások nem vesznek észre.
Ez az elméleti háttér a tudománymetriában és a MI tudásfeltárásában is aktuális. Forráselemző rendszerinek egyik nagy előnye, hogy nemcsak a “magot”, hanem a teljes “hosszú farkat” is képesek feldolgozni, így olyan kapcsolatokra is rámutathatnak, amelyek emberi áttekintéssel könnyen rejtve maradnának. – Köszönöm, Ilona! (ChatGPT, MG)
KIT-összeállítás