A Fidesz-korszak propagandagépezetének másik kiemelt szereplője a pénzbőség időszaka után néhány hét alatt elkezdett készülni a szűkebb esztendőkre. A HVG legalábbis úgy értesült, hogy a Mediaworks május végéig minden külsős munkatársától megválik. Kérdéseinkre a vállalat nem válaszolt, de több forrásból is úgy értesültünk, hogy a lépés érinti a Magyar Nemzetet és a megyei lapokat is, amelyek a NER-korszakban elvesztették a megyei közéletben sokáig betöltött fajsúlyos szerepüket.
Közel tíz külsős munkatárstól válnak meg a Győr-Moson-Sopron megyében megjelenő Kisalföldnél május végéig. A jelenleg 23 újságírót – köztük a főszerkesztőt és három vezető szerkesztőt – foglalkoztató megyei lap jövőjéről a dolgozók nem sokat tudnak, információink szerint “eddig gyakorlatilag minden úgy ment tovább, ahogyan korábban, dolgozunk a helyi témákon”. Ezzel együtt nagy a bizonytalanság a szerkesztőségben, szeretnék tudni, mire számíthatnak. Bár arról a szerkesztőség tagjainak nincs információja, hogy mihez kezd hosszú távon a Mediaworks a lappal, azt látják, hogy a korábban teljesen elfogult – a vidéki lapoknak a budapesti központól egységesen kiküldött – politikai tartalmak szofisztikáltabbak lettek április 12-e óta. (…)
Megszűnt ugyanakkor a szintén a Mediaworkshöz tartozó Szegedma.hu, a független Szegeder értesülése szerint a kiadó emberei múlt csütörtökön utaztak le a csongrádi városba, hogy felmondjanak a lap nyolc munkatársának. Az újság 2008-ban alakult a “nemzeti, polgári és konzervatív értékek tudatos megőrzésére és ápolására”, lényegében az akkor még nem Fidesz-barát és kifejezetten népszerű Délmagyarország ellensúlyozására.
Egy neve elhallgatását kérő, szintén – az állami hirdetéseknek teljesen kiszolgáltatott – megyei lap munkatársa pedig úgy nyilatkozott a HVG-nek, hogy a munkájukban nagy változás nincs, apró gesztusokat kezdtek el gyakorolni az új rezsim felé, például vármegye helyett sokan már (újra) megyét írnak a cikkeikben.
Kapcsolódó: Felfüggesztette a Metropol kiadását a Mediaworks link
HVG 360 / térítéses tartalom