Szétválasztja nyomtatott és digitális tartalmainak a publikálását a részben francia hátterű L’Harmattan könyvkiadó, aminek az egyik legfontosabb eleme a tudományos művekhez való nyílt hozzáférés megvalósítása. Erre önálló céget hoztak létre L’Harmattan Open Access Kft. néven, amelynek az egyik tulajdonosa és egyben ügyvezetője Gyenes Ádám.
A nyílt hozzáférés, vagyis az open access lehetővé tételét 2022-ben indították el egy pilot program keretében, amire bár sok hazai könyvkiadó egyelőre idegenkedve tekint, külföldön, például a cseheknél, a lengyeleknél vagy a skandinávoknál ez már alapvető a tudományos könyvkiadásban. A L’Harmattannál úgy látják, hogy a tudományos publikációk bolti eladásából érdemi bevétel reálisan nem kalkulálható. Viszont ha kooperálnak olyan intézményekkel, mint az egyetemek, illetve olyan elektronikus információs szolgálatokkal, amelyek az egyetemek és közkönyvtárak nemzetközi adatbázisait is elérik, akkor már mindenkinek megéri az együttműködés.
A kiadó partnere, jellemzően az egyetem ugyanis publikációs díjat fizet a kiadónak, cserébe a tudományos tartalmai eljutnak a lehető legszélesebb nemzetközi közönséghez, és egyúttal igazolhatóvá válnak azok az adatok, amelyek a tudományos tevékenységek minősítéséhez elengedhetetlenek, tehát például a hivatkozások. Az egyetemek számára egyébként sokszor már elő is írják, hogy az állami és uniós támogatásokból egy meghatározott részt a nyílt hozzáférésre kell fordítaniuk. Az open access típusú publikáció mennyisége immár akkora lett a L’Harmattannál, hogy indokolttá vált ezt egy önálló cégbe szervezni az összes digitális tartalom- és multimédiás platformfejlesztéssel együtt – mondta a HVG-nek Gyenes Ádám.
HVG (13. sz.) / térítéses tartalom