Hagyományőrzés – félelem az ellentmondó információk kezelésében

Klasszikus tapasztalat: gyakran a hagyományőrzést leplező “ez azért nem megy, mert…” jelenik meg az innovatív “hogyan lehetne az, hogy…” hozzáállás helyett. Nyilván lehet erősség a hagyományőrzés, ám talán még izgalmasabb a hagyomány forrásának – a küldetésnek – felkutatása és az adott helyzetre adaptálása. A hagyományőrzés így nemritkán az inkompetencia, mindenféle változástól való félelem palástolásának eszköze. Oka az az értelmiségellenes attitűd, hogy “még a mostani rossz is elviselhető, csak ne kelljen erőfeszítést tennem”. Nézzük a helyzetet orvostudományi példával. (MG)

“Marty Makary szerint egy-egy orvosi dogma fennmaradásáért nem az emberi rosszindulat, sokkal inkább a lustaság felelős: “Az emberi agy kiszámíthatóan lusta, ha arra kerül sor, hogy olyan új információt fogadjon be, amely ellentmond a régi információinak.” Úgy véli, tudat alatt így kerüljük azt a lelki-szellemi krízishelyzetet, hogy egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó eszmével kell azonosulni. Emellett persze a paternalizmus szerepe sem elhanyagolható, elég arra gondolni, hogy az amerikai orvostársadalom 1976-ig ellenállt annak, hogy a nők maguk végezhessék el a saját terhességi tesztjüket. Az orvosok azzal érveltek, hogy nem kezelhetik önállóan ezt az információt. Azóta bebizonyosodott, valahogy csak megbirkóznak vele.

A szerző friss, Vakfoltok c. könyvéről szóló cikk három példát vet fel: – Mi a közös a mogyoróallergiában, a változókori hormonpótlásban és a tojásban? Az, hogy mindegyik “áldozatául esett” az orvosi dogmáknak. Megkérdőjelezhetetlennek tartott nézetek terjedtek el velük kapcsolatban, amelyek évtizedekre meghatározták az orvosi és a közgondolkozást. Csakhogy később tudományos kutatások sora bizonyította be, hogy a korábbi nézetek tévesek, és a nemrég még kötelező érvényűnek tekintett igazságok megdőltek. Mégis a mai napig sokan – orvosok és páciensek egyaránt – kitartanak a korábbi dogma mellett, akár a saját egészségük kárára is.