Lazítanak az NMKK-n

“Az MNMKK továbbra is egyetlen jogi személy, így a szükséges változásokat is csak ebben a keretrendszerben vagyunk képesek megtenni. De ezeken a kereteken belül is lehet dezintegrációs folyamatokat végrehajtani” – mondta az Indexnek adott interjújában Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ frissen kinevezett elnöke.

ZsG.: Azzal vállaltam el a feladatot, hogy a túlságosan is centralizált struktúra szükséges változásait végigvisszük. Abban állapodtunk meg Hankó Balázs miniszter úrral, hogy a meglévő struktúrán belül enyhe decentralizációt, más szóval dezintegrációt hajtunk végre. Ennek vannak korlátai, amelyek a meglévő jogszabályokból és törvényekből következnek. Az MNMKK továbbra is egyetlen jogi személy, így a szükséges változásokat is csak ebben a keretrendszerben vagyunk képesek megtenni. De ezeken a kereteken belül is lehet dezintegrációs folyamatokat végrehajtani.

Meggyőződésem, hogy lehet nagyobb szabadságot adni a főigazgatóknak, lehet nagyobb szabadságot adni a szakmánknak. Az MNMKK létrehozásának napjával lettem a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, tehát a saját bőrömön tapasztaltam meg a rendszer előnyeit és hátrányait. Ezért is gondolom, hogy mi, akiknek közvetlen tapasztalataik vannak, látjuk azokat a pontokat, ahol lehet, kell, vagy ahol jól lehet paraméterezni azokat a változásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy jobban működjön az intézményi rendszer. És ebben a rendszerben picivel több mint negyven múzeum működik. Ez a szám nyilvánvalóan nagy ahhoz, hogy egyetlen jogi személyként tekintsünk rá.

Az MNMKK ugyanis egyetlen jogi személyként jött létre, ezzel pedig túlságosan nagy bürokráciát ró az intézményi rendszerre, ráadásul az integráció hirtelen túl sok szabadságot vont el az egyes partnerintézményektől. Üzenetértékű az is, hogy partnerintézménynek, nem pedig tagintézménynek nevezzük őket.

Hírforrás:
Index