Többféleképpen, többféle dolog köré illetve cél mentén lehet közösséget szervezeni. Íme egy kipróbált eljárás – többnyire diplomásoknak, térítéssel, felfedezés és barátkozás céljából, melyet kisebb-nagyobb módosításokkal […]
Helyismeret 2.0 – Wiki-adatbázis
Krónikus hazai helyzet, hogy ritka a kapcsolat – pláne a crowdsourcing (a közösség személyes erőforrásainak önkéntességi alapú bevonása) – a közkönyvtárak helyismereti gyűjteménye és az […]
Mégiscsak kellene ‘bugyivásár’ a könyvtárba?
Amikor kb. 20-25 éve a Katalisten felmerült, hogy a szigorúan vett könyvtári tevékenységen kívül más, szokatlanabb rendezvények is megjelenhetnének a könyvtárban, elhangzott a riadt “nehogy […]
Szégyenlistán – könyvtárigazgatói pályázat kapcsán
“Lopnak” néven érhető el az az új aloldal az aHang honlapján, ahol a NER 2010-től napjainkig terjedő időszakának fontos szereplőit vonultatják fel egy arcképcsarnokban. Az […]
Prés alatt a közszféra dolgozói – vezetői minőség és az asztalfiók-arisztokrácia
(Három éve közöltük.) A közszférán belül minél kisebb az intézményvezetők döntési jogköre, és minél nagyobb mértékben kontrollál az állam közvetlenül egy területet, annál inkább hajlamosak […]
Könyvtártörténet vs. soft skillek képzésben – továbbra is kérdés
A Könyvtártudományi Szakkönyvtár 2025. szeptember 23-án, kedden 16 órakor rendezte meg a Könyvtárosok dolgozószobája elnevezésű könyvtárszakmai eseménysorozat tizenharmadik rendezvényét A könyvtárosképzés jelene címmel. – Dr. […]
Demeter után Zsigmond Gábor a Közgyűjteményi Központ élén
Távozik a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ éléről Demeter Szilárd a kormánypárti Index információi szerint, és nemzeti kultúráért felelős miniszterelnöki biztosként folytatja a munkásságát. Utódja […]
Szellős mikrokönyvtár az alacsony jövedelmű közösség szolgálatára
Az indonéziai Warak Kayu mikrokönyvtár az ötödik épület a mikrokönyvtár-sorozatban. A projekt célja az olvasás iránti igény fokozására az alacsony jövedelmű közösség számára vonzó, többfunkciós […]
Neked hogyan segített a zene? – kérdezi hallgatóit a WDR3 rádió
Mit ér az a könyvtár, amelyben ÉN – a Használó – nem vagyok benne, nem tükröződöm valamilyen szempontból?! Ezt ismerte fel 15-20 éve a könyvtár […]
Új szint az álhírgyártásban és a kritikus olvasásban
A Putyin által 2012-ben kinevezett Valerij Geraszimov, az Orosz Fegyveres Erők vezetője által lefektetett, úgynevezett “Geraszimov-doktrína” 2013-ban írta le a hibrid háborút, vagy nem-lineáris hadviselés […]