A tinkering az alkotótérre épít

A tinkering fogalmával Aarhusban a Next Library fesztiválon találkoztam 2025 májusában – írja blogjában Koreny Ágnes.
– A játékos, kísérletezős, iteratív alkotói folyamat azonnal magával ragadott, így az elmúlt időszakban utána néztem, hogyan is lehet ezt a módszert a könyvtári programok szerves elemévé tenni.

A tinkering (kísérletező barkácsolás) egy játékos, kísérletezős és interatív alkotói folyamat, amely során valamilyen probléma vagy projekt kapcsán a résztvevő szabadon próbálkozik, alakít, újra kísérletezik, kreatív módon közelít a feladathoz.
Lényege, hogy a résztvevők rövid instrukciók mellett, rugalmas keretek között próbálkoznak, variálnak, majd a tapasztalatok alapján újrapróbálják – így születik meg a megértés és a kreatív megoldás.
Jellemzője tehát az önálló felfedezés, a hibázásból tanulás, és a rugalmas, interaktív hozzáállás a tanuláshoz vagy alkotáshoz.

A tinkering és a makerspace szorosan összefüggenek, de nem ugyanazt jelentik – inkább egymásra épülő, de különböző szintű fogalmak:
– A makerspace a fizikai tér és eszközkészlet, ahol különféle technológiákkal, anyagokkal és szerszámokkal lehet dolgozni.
– A tinkering inkább alkotási módszer vagy megközelítés: kísérletező, játékos, iteratív folyamat, amelyben a résztvevők önállóan fedeznek fel, építenek, javítanak vagy alakítanak át dolgokat.
A tinkering tehát gyakran makerspace-ben történik, de előfordulhat máshol is (pl. osztályteremben, múzeumban, otthon, de akár közterületen is).