Félrement – Igazságkereső AI helyett MuskGPT lett a Grokból

“A maximális igazságkeresés a legjobb megfejtésem a biztonságos mesterséges intelligenciára” – írta Elon Musk az X-en 2023 márciusában. Innen jutottunk el két év alatt oda, hogy a milliárdos xAI nevű vállalata által kifejlesztett Grok chatbot július elején Musk közösségimédia-posztjaira alapozva döntötte el, mit válaszoljon az izraeli-palesztin konfliktusról, az abortuszszabályozásról, valamint az amerikai bevándorláspolitikáról feltett kérdésekre.

Nem ez az egyetlen dolog, ami mostanában megtépázta az xAI chatbotjának megítélését, amit a vállalat az egész emberiségnek készülő mesterséges intelligenciaként hirdet. A Grok július elején több, azóta törölt posztban “MechaHitler”-nek nevezte magát az X közösségi platformon adott válaszaiban, valamint rasszista és antiszemita kijelentéseket tett.

Erre napokkal azután került sor, hogy Musk, aki emlékezetes módon januárban náci karlendítésre emlékeztető mozdulatával keltett botrányt, azt közölte, hogy “jelentősen javítottak” a chatbot képességein. Az internet erre a “javításra” tényleg felfigyelt, írta a Politico, aminek hála az elmúlt hetek hírei a Grok megbotránkoztató válaszairól, és nem a chatbotot működtető új AI-modell, a Grok 3-at váltó Grok 4 képességeiről szóltak. Pedig erre is érdemes figyelni, mivel a modellek fejlettsége potenciálisan növelheti az általuk okozott károkat – és az xAI a július 9-én kiadott Grok 4-gyel egy sor teszteredmény szerint felzárkózott az OpenAI-hoz (ChatGPT) és a Google-hoz (Gemini).

“Rettentően sok minden mehet félre, ha nem kezeljük ezeket a modelleket felelősséggel” – nyilatkozta a Qubitnek Gyevnár Bálint, az Edinburgh-i Egyetem doktorandusza, aki az AI-biztonság terén folytat kutatásokat, és azért dolgozik, hogy az AI-ágensekként ismert, autonómabb mesterséges intelligencia rendszerek viselkedése beláthatóbb legyen. A szakember egyes területeken jelentős eltéréseket lát más chatbotok és a Grok között – utóbbi például a felhasználóknak könnyebben ad veszélyes információkat, például vegyi és biológiai fegyverekről.