A jövő nem fenyegető, befolyásolhatatlan árnykép, hanem feltérképezhető és alakítható valóság – állítja új könyvében Meskó Bertalan orvosi jövőkutató. Miért beszélgessünk a jövőbeni énünkkel, mi az, hogy jövőkerék, és hogyan vessük be a backcastingot?
HVG: Sokféle jövőkutatói módszert felvázol, néhányat részletesen is ismertet a könyvében. Melyiket ajánlja leginkább?
MB: A legegyszerűbben alkalmazható a
– jövőképalkotás. Ennek az a lényege, hogy beleképzeljük magunkat egy jövőbeli helyzetbe. Például, ha érdekel, hogy jó szülő vagyok-e, akkor el kell képzelnem, hogy a gyerekeim tíz év múlva arról beszélgetnek egymás közt, milyen jó és rossz élményeket éltek át velem. Így világossá válhat, milyen típusú élményekre lenne szükségük most, hogy később úgy érezzem, jó szülő voltam. Egy másik hasznos módszer a
– jövőkerék, amit akkor érdemes használni, ha egy fontos jövőbeli esemény, változás, áttörés következményeit szeretnénk feltárni. Egy központi állításból indulunk ki, mondjuk abból, hogy 10 év múlva az Országos Mentőszolgálat teljes flottája MI-alapú lesz, és végiggondoljuk, mi minden fog bekövetkezni társadalmi, technológiai, jogi, szabályozási szinten, ha ez megvalósul. A harmadik a
– forgatókönyv-elemzés, amelynek során meghatározunk egy fontos jövőbeli értéket, és elképzeljük, mi történik, ha ez tökéletesen megvalósul – ez az utópia -, és mi lesz akkor, ha egyáltalán nem – ez a disztópia -, illetve milyen lenne a középút, a megvalósítható, elképzelhető jövő. A legfontosabb az utolsó lépés, a
– backcasting, amikor átgondoljuk, hogyan jutunk oda, azaz mi mindennek kell megtörténnie mától kezdve, hogy a legnagyobb eséllyel megvalósuljon a vágyott jövő.
HVG (24. sz.) / térítéses tartalom