Kiskamaszkorunkra az olvasójegyünk kicsit az identitásunk lenyomata is volt: akárcsak egy Insta-fiók. Csak nem képeket posztoltunk az olvasott könyvekről, hanem felsorolva láttuk, mi érdekelt, mit vettünk ki többször, vagy épp minek az olvasását húztuk el nagyon sokáig. A könyvtárosok ebből a listából egy idő után talán egész személyiségrajzokat térképezhettek fel. Ami biztos: ha tanácstalan voltál, tudták, melyik irányba küldjenek a polcok között.
Emlékszem, alsósként, ha egy könyvön képtelen voltam átrágni magamat, szinte félve megfogalmazott vallomásként mondtam el a könyvtáros néninek. Többek között tőle tanultam, hogy ezért felesleges bűntudatot érezni. Nem minden könyv való mindenkinek. Menjünk és keressünk mást! Ezer könyv az éppen ezer világ: biztosan megtaláljuk közülük a magunkét.
Ha visszagondolok a gyerekkoromra, és Proust-módjára illatokban vagy képekben igyekszem megragadni, az egyik fontos lenyomat biztosan az iskolai könyvtár hangulata. Olyannyira, hogy sokáig nem is találtam igazán méltó utódokat mellé. Persze gimnazistaként is olvastam tovább: ez idő alatt az otthoni könyvtárban igyekeztem minél mélyebbre elmerülni. De az olvasó ember egy elhivatott könyvtáros nélkül olyan, mint a hívő, jó pap nélkül – elveszik a szavak világában.
WMN