Egyre kevesebb a községi könyvtár Kassa megyében

Évről évre csökken Kassa kerületben a települési könyvtárak száma, és sok közülük a fejlődés helyett inkább stagnál. 2014-ben még 194 könyvtár működött, 2024-re számuk 23 százalékkal, 149-re csökkent.

“A megye területén működő 149 közkönyvtár közül öt regionális, ezeket a Kassai Kerületi Önkormányzat (KSK) tartja fenn, a fennmaradó 144 pedig a városok és községek irányítása alá tartozik. A 144 közül csupán 94 működik rendesen, a többi csak nagyon korlátozott mértékben nyújt szolgáltatásokat az olvasók számára” – közölte a megyei önkormányzat.

A legtöbb városi és községi könyvtár Kassa, illetve a Kassa-környék járás területén található, a legkevesebb pedig a Nagymihályi járásban. A megye szerint az általuk fenntartott regionális könyvtárak egyre aktívabbak, egyre több szolgáltatást kínálnak, különféle támogató kezdeményezéseket indítanak és módszertani központként is működnek.

“A megyei könyvtárak széles körű módszertani támogatást nyújtanak, képzésieket valósítanak meg sok községi könyvtár számára. Csak az elmúlt két évben 60 módszertani látogatásra került sor, emellett számos online és telefonos konzultáció zajlott le.
Célunk, hogy a könyvtárak ne csupán könyvkölcsönző helyek legyenek, hanem az oktatás és az innováció központjaivá váljanak minden korosztály számára” – mondta Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke.

Kassa megye nyilvános könyvtárainak több, mint 45 ezer regisztrált olvasója van, ami a lakosság 5,87 százalékát jelenti (országos szinten ez az arány 6,72 százalék volt 2023-ban). A legtöbb regisztrált olvasót a lakosságarányosan Kassán találjuk, a legkevesebbet pedig az Igló és Gölnicbánya járásokban.
A közkönyvtárak állományában több mint 1,2 millió könyvtári egység található, ezeknek közel fele a megyei könyvtárakban.

Hírforrás:
Ma7