Magyar Nemzet: Egyre többet olvasunk, népszerűek a könyvtárak

Az olvasók és a kölcsönzött dokumentumok, valamint a könyvtári programokon résztvevők száma is nő a Könyvtári kihívás program hatására – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára Gyulán.

Vincze Máté a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárban tett látogatása során felidézte, a kulturális minisztérium tavaly év végén hirdette meg a programot, amelynek fő célja a “hatalmas magyar kulturális kincs” minél több magyarral való megismertetése, aminek egyik kiváló eszköze az olvasás.

A program célja további – akár fiatal – olvasók bevonzása, illetve szeretnék, ha a békéscsabai és a gyulai könyvtár aktív lenne a határon túli magyar közösségekben is. “Gyulán és Békéscsabán ez földrajzi adottság is, Románia schengeni csatlakozásával ez egyszerűbbé is vált” – jegyezte meg.

Kifejtette, Gyulán és Békéscsabán évtizedek óta kiemelkedő minőségűek a könyvtári szolgáltatások, mindkét helyen van minősített könyvtár. Tapasztalataik szerint azonban még ezek a könyvtárak is tudják növelni az olvasóik, illetve a programokon résztvevők számát, Gyulán például éves alapon 25 százalékkal nőtt a programokon résztvevők száma. Emellett szépen nő a 14 év alatti fiatal olvasók száma is, ami – jegyezte meg – nem is csoda, hiszen minisztériumi támogatással felújították nemrég a gyermekkönyvtári részleget. “Ezek jó tendenciák, arra biztatják a könyvtárosokat, hogy ne csak passzív szemlélőként, hanem aktívan próbálják tovább katalizálni ezt a folyamatot.”

Hírforrás:
Magyar Nemzet