Elektronikus szolgáltatásokat kapott az Ipolysági Városi Könyvtár

Február elejétől régi-új helyén várja az olvasókat az Ipolysági Városi Könyvtár. A részleges felújítás mellett az elektronikus rendszer fejlesztése valósult meg az elmúlt időszakban. Ennek köszönhetően immár a 21. századnak megfelelő könyvtár működik az Ipoly menti város központjában.

A digitális fejlesztést több szinten valósították meg. Először létrehozták az intézmény hivatalos kétnyelvű oldalát. Mindeddig csupán a város honlapján volt elérhető néhány alapinformáció a könyvtárról. Az Ipolysági Városi Könyvtár link címen érhető el.

A mindennapi tájékoztatás mellett az új weboldalon elektronikus formában válik elérhetővé a könyvtár állománya. Az olvasók figyelhetik az általuk kikölcsönözni kívánt könyveket, s részben az intézménnyel való kommunikáció is lehetséges. “A könyvtár intézménye dinamikusan fejlődik, ahol megjelennek a huszonegyedik század követelményei. Minderről nem maradhatunk le. Apró lépésekben végezzük el a fejlesztéseket” – magyarázta Pleva Beáta, az Ipolysági Városi Könyvtár vezetője. Hozzátette még, először a saját honlapjukat hozták létre, ezáltal a közösségi oldalakon is jobban elérhetővé váltak. A legnagyobb újdonság az elektronikus rendszer bevezetése volt a könyvkölcsönzésben.

A Szlovákiai Nemzeti Könyvtár programján keresztül elektronikus módon történik a kölcsönzés. Az olvasók akár odahaza is megkereshetik a számukra érdekes és kedves könyveket. A könyvkölcsönzés szabályai maradtak a régiek, vagyis egy naptári hónap idejéig kölcsönözhetőek a kötetek. Két alkalommal, egy-egy hónapnyi időtartamig van lehetőség meghosszabbítani a kölcsönzést. Ez a meghosszabbítás végbemehet már egyedül a könyvtár rendszerén keresztül is, így nincs szükség a személyes jelenlétre, a telefonálásra. Egyszerre 15 kötet kölcsönözhető.

Hírforrás:
Felvidék ma