Érvelő mesterséges intelligencia – követőként a DeepSeek sokkal olcsóbban fejleszthet

A világ első úgynevezett érvelő MI-modelljét tavaly szeptemberben mutatta be a ChatGPT-vel mindent letaroló amerikai OpenAI. A fejlesztést egyszerűen o1-re keresztelték. Az érvelő modell lényege, hogy a korábbi modellel szemben nem csak válaszol a felhasználó által feltett kérdésre, de már olyan összetett logikai folyamatokat is tud produkálni, amelyek esetenként közel állnak az emberi gondolkodáshoz.

Az o1 bemutatásával megindult – vagy fokozódott – a versenyfutás a riválisok között, a Google tavaly decemberben állt elő a Gemini Flash Thinking nevű érvelő modelljével, mire az OpenAI pár napra rá frissítette is az o1-et, o3-ra. Csakhogy nem a Google volt a második érvelő modelles társaság az OpenAI után, hanem az Alibaba kínai e-kereskedő óriás, és a Qwen nevű chatbotjának következő verziója, a QwQ. Ekkor adta ki a DeepSeek is a most mindent felforgató érvelő modelljének még csak előzetes verzióját, R1 néven. Vagyis, bár a fősodratú hírekbe ez akkor még nem került be, hiába volt az amerikai kormány minden erőfeszítése, a két kínai cég a saját, limitált eszköztárával is képes volt csupán néhány hétre lefaragni az amerikai társaságokkal szembeni lemaradását.

Hogy lehet a DeepSeek ennyivel olcsóbb? Jelen ismeretek szerint a DeepSeek aktuális modellje majdnem mindent tud, amit a nyugati modellek, jószerivel csak az OpenAI és a Google fejlesztése okosabb nála, és azoktól sincs sokkal elmaradva. Ha lehet hinni a modell fejlesztőinek, akkor az R1-et alig két hónap alatt, mindössze 6 millió dollárból hozták össze, míg a nyugati modellek több mint 100 millió dollárból keltek életre.

Kapcsoló: Pár nap alatt világhírű lett, de tényleg olyan jó a DeepSeek MI? Kipróbáltuk, és ízelítőt kaptunk a kínai cenzúrából is link

Régebbi hírforrás(ok): Megvan a kínai ‘szuverenitásvédelmi’ MI-chatbot, a DeepSeek link