Balog Judit január elsejétől látja el Gyöngyösön a Vachott Sándor Városi Könyvtár link igazgatói feladatait. Az olvasók legtöbbje személyesen is találkozhatott már vele, hiszen 10 éve került a könyvtár olvasószolgálatához tájékoztató könyvtárosként, mondta el magáról az igazgatónő a könyvtár közösségi oldalán.
– Nagy tervem, hogy városunk minden polgára megismerje a könyvtárat, szolgáltatásainkat, ezért reményeim szerint munkatársaimmal és velem sokszor találkozhatnak majd a város terein, játszóterein. Ma is úgy indulok dolgozni minden nap, ahogyan 10 évvel ezelőtt: vajon ma milyen kihívások várnak rám? Este pedig úgy megyek haza, hogy remélem, minden tőlem telhetőt megtettem önökért, olvasókért, a könyvtár jó hírnevéért és szeretett városom kultúrájáért! Köszönöm, hogy velünk tartanak! Találkozzunk a könyvtárban!
2024 januárjában Balog Judit igazgatóhelyettesként elmondta portálunknak a bibliotéka által éppen kiérdemelt Könyvtári Minőségi Díj kapcsán, hogy a könyvtáruk 2021-26-os stratégiai tervében az innovációt kulcsfontosságú feladatként jelölték meg.
– Ez azt jelenti, hogy tevékenységünk minden területén keressük és alkalmazzuk az új megoldásokat. Az innováció célja mindig a stratégiai célkitűzésekkel összhangban álló új, a könyvtárban eddig nem alkalmazott szolgáltatás, megoldás, vagy tevékenység, amely a használók feltárt vagy látens igényét igyekszik még jobban kielégíteni.
Kapcsolódó: Pénzzel és játékokkal támogatja a városi könyvtár a gyerekeket link
HEOL