Hazából legelőt – 2024 a tudomány- és kultúrpolitikában (vélemény)

Freund Tamás MTA-elnök azt mondja az Info Rádióban, hogy nem érte vagyonvesztés az MTA-t azzal, hogy a kormány a piaci árnál jóval olcsóbban vette meg az összes ingatlanát. Merthogy 2007-ben az MTA ezeket ingyen kapta meg, és amúgy is nehéz megmondani, mennyit érnek, hiszen nem piacképesek, mert csak egy adott célra lehet őket használni, és lakottak. Innen nézve tehát az, hogy az MTA közgyűlése 182 igen szavazattal, 141 ellenében elfogadta, hogy a becsült érték körülbelül 60%-áért, 80 milliárd forintért az MTA ingatlanvagyona úgy, ahogy van, az államra szálljon, sikertörténet. Hiszen az állam ezeket továbbadja a HUN-REN-nek és mindenkinek jó lesz. A kérdés persze csak az, hogy mit nevezünk ma államnak.

… Az év elején Csák János kulturális miniszter grandiózus tervet készített, amely egyetlen hatalmas piramisba szervezte volna az összes olyan kulturális intézményt, amely közpénzt használ. Így teljesen kontrollálhatóvá és irányíthatóvá vált volna a rendszer, hiszen ebben a piramisban kulcsszerepet kaptak volna a “kultúrstratégiai intézmények”, és az ott lévő párthű, vagy legföljebb neutrális vezetők, így biztosítható lett volna, hogy például a legtávolabbi könyvtár polcaira se jusson olyan kötet, a legkisebb kőszínházban se kerüljön színre olyan darab, amely esetleg nem egyezik a párt ízlésével. Mindazonáltal fölösleges volt az elővigyázatosság, a magyar kulturális intézményrendszerben már rég sikerült a minimálisra csökkenteni az autonómia igényét, kritikus hangok csak elvétve hallatszódnak, felforgató jellegű produkciókat, harcos kiállásokat, meredek állításokat nagyítóval kell keresni. Mindenki rendesen viselkedik. Nem lengenek ukrán zászlók a kultúra intézményein, mint a környékbeli országokban, se szivárványosak (de hát nálunk uniós zászlók se nagyon lengedeznek semerre), a közkultúra színterein nincsenek éles viták az izraeli-palesztin konfliktusról, mintha ezek nem is a mi ügyeink volnának, mintha a kulturális intézményeknek eszükbe se jutna, hogy akár állást is foglalhatnának, illetve maga a művészet nem pontosan ilyen típusú morális, politikai, emberi kérdésekről szólna.

Csák közben már nem miniszter, a nagy piramis terve sem valósul meg egyelőre. Helyére Hankó Balázs érkezett, aki sietett leszögezni, amit Szabó László már leszögezett, miután Orbán Viktor már leszögezte, hogy a magyar kulturális termékeknek azt kell közvetíteniük, hogy “a világ legjobb dolga magyarnak lenni”. …

Hírforrás:
Qubit