Az október 31-i feltörés miatt a British Library teljes honlapja szinte egész novemberre leállt. Ezalatt a hackerek könyvtári adatokat, köztük személyes adatokat bocsátottak ki a […]
A külső mellett funkcionalitásában is megújul a hódmezővásárhelyi könyvtár
Mint azt megírtuk, a város több ütemben megvalósítja a Németh László Városi Könyvtár felújítását, melynek fontos állomása – a homlokzat megújulása – a végéhez közeledik. […]
Elérik az IFLA által javasolt 2 dokumentum / lakos arányt
Rövidesen új épületbe költözik az Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár Nyergesújfaluban. Ez alkalomból a könyvtárosok masszív selejtezésbe kezdtek, melynek okai – az új épületben […]
Könyvtárak a zsarolóvírusok célkeresztjében – útmutató a Könyvtári Intézettől
A St. Louis Public Libraryt, amelynek több mint kétmillió látogatója van évente, 2017-ben zsarolóvírussal támadták meg. A bajt egy hangpostaszerver sebezhetősége okozta. A bűncselekmény szerencsésen […]
Állatbarát Olvasó Kihívás – ügyes tematikus marketing
Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány idén elindította az Állatbarát Olvasó Kihívást. Ennek célja, hogy a pedagógusokat és a szülőket ösztönözze arra, hogy 12 hónap alatt 12 […]
Egy közönséges belga könyvtár
Belgiumban sincs kolbászból a kerítés. Vannak nagyon izgalmas, innovatív helyek, máshol viszont unalmasnak, porosnak tűnik a könyvtárbelső. Brüsszel belvárosában, az elhíresült ereszcsatornától két sarokra található […]
Roma jelenlét a könyvtárban – kölcsönös tanulási folyamat eredménye
Miczura Mónika, az Ando Drom roma folklór zenekar énekese vallomásának link arról, hogy hogyan hatott a saját roma közösségére, nagyon örültem, úgy éreztem: nem vagyunk […]
Ők gyűjtötték össze a legtöbb használt mobiltelefont
A közintézmények közül a soproni könyvtárban gyűjtötték össze a legtöbb használt mobiltelefont. Ötödik éve tart a “Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet […]
Zárva tartás idejére: KönyvtárPont Orosházán
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár január nyolcadikától hétfőtől, egészen január 22-i nyitásáig a KönyvtárPonton várják az érdeklődőket. Január huszonegyedikéig a Petőfi Művelődési Központ (PMK) és […]
Itt a Szentes Városi Könyvtár imázsfilmje
A 3 perces alkotás a műfaj hagyományos vonulatát erősíti; könyvtár link kínálatát mutatja be. Hírforrás: Szentesi Mozaik