A közintézmények közül a soproni könyvtárban gyűjtötték össze a legtöbb használt mobiltelefont.
Ötödik éve tart a “Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdetett meg. Számos, a gyűjtésben résztvevő szervezet belső kommunikációs kampányt, szemléletformáló eseményeket, előadásokat szervezett, így tudták aktívan mozgósítani a közösségüket, hogy minél több mobiltelefont adjanak le a gyűjtődobozokba.
A szervezők célja a kampánnyal, hogy minél több adatmentes mobilkészüléket, GPS-t és ezekhez tartozó töltőket vegyenek át adományként, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot, és segítve ezáltal a kongói főemlősök élőhelyének megmentését és a helyi közösségek életét.
A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok, például az egyik ritkaföldfém, a koltán bányászata Afrikában a veszélyeztetett fajok élőhelyét, fennmaradását és a helyi közösségek érdekeit fenyegetik. A koltán (kolumbit-tantalit) a tantál érce, amit elektrolit-kondenzátorral nyernek ki. Ezt a folyamatot szeretnénk megfékezni, ha ugyanis a használt mobiltelefonokban található fémek újrahasznosítása nagyobb mennyiségben valósul meg, akkor az előállításukhoz szükséges ércek bányászata várhatóan csökkenni fog.
Kisalföld