“Az olvasás technikáját teljesen átalakította a számítógép, mert ezerszer gyorsabb és ezerszer kisebb szövegeket szoktunk rajta olvasni” – magyarázta Fenyő D György. A skimming (pásztázás, amikor az olvasó gyorsan átfut egy szöveget) vagy a scanning (kulcsszókeresés, amikor konkrét információkat keresünk egy szövegben) korábban is létező olvasási technikák voltak, így olvasták az emberek annak idején a lexikonokat, de ez akkor elenyésző részét képezte az olvasásnak. “A Háború és békét nem így olvassuk, hogy megkeressük Andrej egyik mondatát, hanem végigolvassuk a regényt.” Fenyő D. szerint ez egy teljesen más gondolkodásmód, hiszen “a könyvolvasásnál azt figyeljük, hogy mit akarhatott az író, tehát föltételezzük, hogy a szerzőnek van a művével valamiféle szándéka és ezért olvassuk el a könyvet. Ehhez képest a számítógépes olvasás és gondolkodás sokkal inkább befogadócentrikus, tehát ott azt olvasom el, ami elém kerül és valamiért érdekel engem.”
Fenyő D. szerint ha a számítógép volt az első, akkor a 2010-es évektől az okostelefon elterjedése a második fázis, és “onnantól kezdve egyrészt az történik, hogy az ember minden egyes pillanatban egy virtuális térben is tartózkodik, emellett a hangsúly is áthelyeződik a szóról a képre”.
A 2010-es évek óta minden vizsgálat azt mutatja, hogy romlik az olvasáskultúránk, és ebben Fenyő D. szerint is szerepet játszik a számítógép és az okostelefon miatti spontán erózió, amivel szemben az oktatás is tehetetlen. “Az viszont már az iskola felelőssége, hogy mennyit kompenzálunk, mennyire lassítjuk ezt a folyamatot, és mi az, amit cserébe mégis adni tudunk. Ehhez képest jelenleg az irodalomtanítás nagyon keveset tud nyújtani a gyerekeknek.”
Qubit (előfizetéses tartalom)