Felsőoktatásba integrált ChatGPT – saját kis szövegbázison

Nem tiltani kell az MI-t, hanem szembe kell nézni azzal a helyzettel, hogy aki nem használja, lemarad – állítja Tamási Árpád, a Progos Kft. alapítója és Szabó Miklós, az ELTE kisebbségszociológiai tanszékének docense, akik tanulást segítő “saját ChatGPT”-t alkottak.

SzM.: … Mi ketten viszont arról kezdtünk beszélgetni, hogy egyik kurzusomon próbáljunk ki egy olyan technológiát, ami kvázi egy “saját ChatGPT”, de nem nyitott az internetre, tehát abból az anyagból építkezik, amit én feltöltök. Hozzáteszem, azóta a ChatGPT előfizetéses változatába is beépítettek egy ilyen zárt funkciót. … Ezzel az eszközzel kellett elkészíteniük a hallgatóknak a kurzus végi beadandó dolgozatukat. Tehát azokat az információkat, amiket máskor az internetről, újságokból, folyóiratokból, könyvtárakból, netán mások szakdolgozatából szereztek volna be, ezúttal kifejezetten erre támaszkodva kellett összegyűjteniük. Úgy tűnt, a hallgatók élvezték, és a dolgozatok is elkészültek. Számomra leginkább az volt ennek a pilotprojekt­nek a hozadéka, hogy rájöttem, mennyire hasznos belelátni abba, hogyan beszélgetnek a hallgatók az MI-vel, azaz hogyan épül fel bennük a tudás. Nem is a kész dolgozat a fontos, hanem az, ahogy azt elkészítik. …
TÁ: Az önmagában is magáért beszél, hogy a diákok összesen mintegy 270 oldalnyi kérdést tettek föl, és ezekre 8 ezer oldalnyi választ kaptak, miközben az MI-vel dolgoztak.
SzM: Ez azért azt mutatja, hogy a diákok nem a szellemi sutaságba hullanak bele az új módszerrel, éppen ellenkezőleg: elmélyültebben tanultak, innovatív tudásszerzésre használták a lehetőséget.
… Én még átéltem egyetemistaként a “Wikipedia-pánikot”. Amikor széles körben elterjedt a net, sok egyetemi oktató kijelentette, hogy vége a felsőoktatásnak, tudás innentől fogva nincs, mert majd mindenki a Wikipediáról copyzza ki az információkat. Hasonló pánik van most is, az MI-robbanás idején. Erre három válasz lehetséges: a nemhasználat, a rossz használat és a konstruktív használat.