A tudomány hitelességét veszélyeztetik a ‘papírgyárak’

Általános tanulság az is, hogy ide vezet, ha citációkban és megjelent tanulmányokban mérik, hogy egy kutató mit tesz le az asztalra. A tudományos teljesítmény elismerése ma sokkal inkább mérőszámokra redukált, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt. Ehhez kapcsolódó probléma, hogy a jobb kutatóintézetek, egyetemek nagy része a “publish or perish” (publikálj vagy pusztulj) személetet erőlteti, vagyis óriási a publikációs kényszer a kutatókon. Ezt sokszor azért teszik az egyetemek, mert saját magukon is ilyen nyomás van, például, mert így léphetnek előre a különböző rangsorokban vagy javíthatják a finanszírozásukat. Ez pedig növeli a keresletet a papírgyári kamutanulmányok piacán. … Még az is előfordulhat, hogy egyetlen, bármilyen módszerrel is, de sok tanulmányt és hivatkozást begyűjtő kutató egy egész intézményt felhúz az egyetemi rangsorban – mint azt éppen az Óbudai Egyetem példáján mutattam be link egy két évvel ezelőtti cikkemben.

A papírgyárakat szinte lehetetlen felszámolni, többek közt azért, mert az országokban, ahol aktívak, ritkán sértenek jogot. Így egyre gátlástalanabbul működhetnek: egy ukrán papírgyár nemrég már Nobel-díjasokkal is hirdette magát, miután interjúkat készített néhány jóhiszemű díjazottal, akik nem tudták, milyen célra használják majd fel a beszélgetéseiket. Azt lenne jó valahogy elérni, hogy ne legyen kereslet a papírgyári szolgáltatásokra, de jelenleg a tudományos közélet állapota nem éppen reménykeltő. Az egyik legrangosabb tudományos lap, a Nature idén augusztusban kongatta meg a vészharangot a hamis citációk virágzó feketepiaca miatt. …

Ha a mostani állapotok maradnak, az egyre sokasodó papírgyári selejt még jobban ki fogja kezdeni a tudomány hitelességét. Nick Wise saját nyomozását összefoglaló cikkének nem véletlenül az a címe, hogy “Bárki indíthat papírgyárat!”, mert ma már tényleg könnyű ilyen vállalkozásba fogni. Wise nyáron egy figyelemfelhívó akcióval azt is megmutatta, hogy kutató is bárkiből lehet, amikor egy hallgatójával közösen MI-eszközökkel tanulmányokat generált, majd azokat egy Larry nevű macska nevében feltöltötte az internetre. A két kutató igénybe vette egy papírgyár hivatkozásokat és mérőszámokat növelő szolgáltatását, és két héttel később Larry a világ legidézettebb macskája volt 132 tudományos hivatkozással. Nyilvánvaló, hogy ilyesminek nem szabadna megtörténnie.

Hírforrás:
Index