Míg a keleti kultúrákban a tetoválás hagyományosan közösségi, szakrális rítus, gyakran egy beavatási szertartás része, az egyént előtérbe helyező nyugati világban nemcsak újra divattá vált, hanem a pszichés önelbeszélés eszközévé is. Noha a 20. században javarészt a devianciával és a bűnöző szubkultúrával azonosították a tetoválást, a 19. században még az elit is előszeretettel tetováltatta magát. Nemcsak V. György angol királynak volt kék-piros sárkány a karján, hanem Erzsébet magyar királynénak, Sissynek és Horthy Miklós kormányzónak is volt tetoválása, sok más notabilitással egyetemben. Mára a tetováltatás osztályhatárokat nem ismerve keresztül-kasul átjárja a társadalmakat, amit Keszeg angol kifejezéssel trickle across mozgásnak nevez, tehát se nem alulról jövő, se nem felülről leszivárgó viselkedésmintáról van szó, hanem olyanról, ami keresztülcsorog a rétegek között.
A médiaipar egyszerre a motorja és követője a testdíszítési trendnek és a hozzá kötődő laikus terápiás gyakorlatnak.
A tetoválás normalizálódásával és szemmel látható népszerűsödésével a testhatárok is szabadabbá válnak – mondja Hermann Veronika, az ELTE Média és Kommunikáció tanszékének az oktatója, aki szerint a tetoválást a technológiai, társadalmi és kulturális változások tengelyében érdemes vizsgálni. A 21. század embere nem végleges adottságként tekint a testre, hanem úgy, mint ami folyamatosan módosítható – akár egy választott életmód által, mint a vegánság vagy a sportolás, akár orvosi beavatkozással mesterségesen -, és így egyfajta efemeritás, azaz lebegő átmenetiség jellemzi. (Qubit)
Könyvekkel kapcsolatos tetoválások a Pinteresten: link .