“Egyre gyanúsabbá vált a dolog, a lavina elindult, és már nem tudtam kontrollálni, hogy a nevem hova kerül, került fel társszerzőként úgy, hogy a tanulmányok többségében semmilyen közreműködésem végül nem volt.”
… A 13 megjelent tanulmányból csak az említett kettőt vonták vissza, de nem kizárt, hogy ez a szám még nőni fog. A 12 Elsevier-tanulmány szerzői között pedig érdekes mintázatot lehet találni: mindegyik szerzői között ott van Qusay Hassan, a már említett Marek Jaszczur, valamint két további iraki kutató, Sameer Algburi és Aws Zuhair Sameen. De azt, hogy mindegyikük valódi szerzője-e a tanulmányoknak, nem lehet biztosan megmondani. Wise összesítette azoknak a kutatóknak a listáját, akik a 12 tanulmány közül legalább kettőben előfordulnak, és emiatt elképzelhető, hogy ők visszatérő ügyfelek. Legtöbbjük iraki, de akad köztük szaúdi és katari, sőt négy lengyel is (Jaszczur valamint három közel-keleti hangzású név). Továbbá az Óbudai Egyetem két magyar munkatársa: Garai-Fodor Mónika és Viktor Patrik.
… Ezeknek a tanulmányoknak a jelentős részénél [Viktor Patriknak] a korábbiakban említetthez hasonló, szokatlan együttműködéseket lehet felfedezni: például a nanotechnológiai cikk 17 szerzője 17 különböző intézetből jött, 8 különböző országból (Irán, Irak, Peru, India, Jordánia, Lengyelország, Szaúd-Arábia, Magyarország). Felmerül a kérdés, hogyan lehet gördülékeny közös tudományos munkát végezni ilyen felállásban, és persze az is érdekes, hogy egy magyar doktorandusz ismétlődően közel-keleti és indiai kutatókkal dolgozik együtt, sokszor egyedüli magyarként, akár T-sejtek gyártásáról, akár energiainfrastruktúrákról, akár FMCG márkaértékről van szó. Vajon miért olyan előnyös ez a papírgyárakban amúgy erős régió egy óbudai tanársegédnek?
Telex