Az új épület megnöveli a látogatottságot, Szekszárdon is

Rengeteg látogatót vonzottak az elmúlt héten a könyvtár programjai Szekszárdon. Amint arról korábban több ízben is beszámoltunk, az elmúlt héten már a Tudásközpontban várta az érdeklődőket az Illyés Gyula Könyvtár link , így az Országos Könyvtári Napok részeként megrendezett eseményeket is már itt szervezték meg. Sokan voltak kíváncsiak az új épületre, így soha korábban nem tapasztalt – vagy legalábbis nagyon ritkán látott – nagy vendégsereg látogatta a programokat.

Liebhauser János, az Illyés Gyula Könyvtár igazgatója szerint ünnepélyes hét volt ez a könyvtár életében, nemcsak a könyvtári napok programsorozata miatt, de a költözés okán is.
– Remek állapotban sikerült megvalósítanunk a költözést, úgy várhattuk az olvasókat, ahogyan megszokhatták. Nem volt ünnepélyes megnyitó, mert a levéltár költöztetése még nem fejeződött be, mégis ünnepélyes volt ez a hét, hiszen elmondható, hogy soha ennyien nem voltak még könyvtári rendezvényeken. Ez – azt gondolom – az új épület áldásos hatása, mert minden épületnek megvan az az ereje, hogy ha jó, akkor vonzza az embereket – mondta, majd hozzátette: rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. Külön kiemelte, hogy sokan a finn könyvtárakhoz hasonlítják az új épületet, ami mindig nagy elismerés a hazai könyvtárszakmában.

A programok is folytatódnak a héten, tizedikén indul el a receptklub, szintén tizedikén a Jelenkor aktuális számának bemutatójára is sor kerül.